Pozsonyi Magyar Szakkollégium

Pozsonyi Magyar Szakkollégium company information, Employees & Contact Information

A Pozsonyi Magyar Szakkollégium egy egyetemi kollégium, diákközösség és oktatási intézmény egyben, az első bentlakásos magyar szakkollégium Szlovákiában. A PMSZ tagjai Pozsonyban tanuló magyar egyetemisták, akik az intézmény belvárosi kollégiumában laknak, ahol képzéseken, készségfejlesztő programokban vehetnek részt. Ez a plusz különbözteti meg a szakkollégiumot a hagyományos internátusoktól. A szakkollégium a főváros legkisebb, ám legjobban felszerelt és legmodernebb kollégiuma, közel az összes fontos egyetemhez és felsőoktatási infrastruktúrához. Küldetésünk egy olyan fiatal magyar értelmiség támogatása, amelynek tagjai elmélyült szakmai ismeretekre tesznek szert. Képzésünk célja, hogy az egyetemi oktatást kiegészítve elősegítsük a társadalomtudományi és közgazdaságtudományi felkészültséget. Olyan egyedülálló képzési programokat állítunk össze, melyek során másutt nem elsajátítható készségekkel ruházzuk fel tagjainkat. Értéknek tartjuk az innovatív látásmódot, a társadalmi érzékenységet és a vállalkozó szellemet. Közösségünk nagy figyelmet fordít arra, hogy tagjaink a világot értő, felelős értelmiségivé váljanak, ezért a legaktuálisabb tudományos és társadalmi témák is szerves részét alkotják a képzési rendszerünknek. A Szakkollégium egyszerre szeretne fiatalok baráti társasága, szakmai közösség és demokratikus diákszervezet lenni. Nem egyszerűen a kollégisták együttlakását biztosítjuk, hanem egy olyan összetartó közösséget építünk, amely akár egy életre meghatározó élményt nyújt.

Company Details

Employees
2
Founded
-
Address
Kapucinska 5, Bratislava,811 03,slovakia
Industry
Professional Training And Coaching
NAICS
Business Schools and Computer and Management Training
Computer Training
Professional and Management Development Training
HQ
Bratislava
Competitors
Looking for a particular Pozsonyi Magyar Szakkollégium employee's phone or email?

Pozsonyi Magyar Szakkollégium Questions

Top Pozsonyi Magyar Szakkollégium Employees

Free Chrome Extension

Find emails, phones & company data instantly

Find verified emails from LinkedIn profiles
Get direct phone numbers & mobile contacts
Access company data & employee information
Works directly on LinkedIn - no copy/paste needed
Get Chrome Extension - Free

Aero Online

Your AI prospecting assistant