10 éve foglalkozom azzal, ami igazán közel áll a szívemhez, az ingatlanokkal. Mondhatom az elmúlt éveket végig gondolva, hogy számomra ez nem munka, hanem hivatás. Azon kevés ingatlanértékesítéssel foglalkozó kolléga közé tartozom, akik az ingatlanszakma minden szegmensében rendelkeznek tapasztalattal. A pályám kezdetén faktorált, tehát felmondott hitellel terhelt ingatlanok jogi helyzetének rendezése volt a feladatom Magyarország legnagyobb bankjának erre szakosodott leányvállalatánál. Az itt szerzett tapasztalatom alapján mondhatom, hogy nincs olyan ingatlant érintő jogi probléma, amivel ne találkoztam volna már, ne tudnám szakszerűen kezelni azt. Mindig vonzott a vállalkozói lét, még alkalmazottként is vállalkozói szemlélettel végeztem a munkámat. Ezt követően társammal saját vállalkozást alapítottunk, amely ingatlanbefektetéssel, ingatlanfejlesztéssel foglalkozott. Leromlott állapotú házak felújításába fogtunk és a felújítást követően értékesítettük azokat, itt találkoztam tulajdonosi oldalról először ingatlanközvetítőkkel, tapasztalataim alapján rövid idő után úgy döntöttem, hogy saját kézbe veszem az ingatlanaink eladását. Lelkesen és örömmel vetettem bele magam az Ügyfelekkel való közös munkába, úgy éreztem, hogy értéket teremtek azzal, hogy megkönnyítem az új otthon megvásárlásához vezető rögös utat.Ezt követően csatlakoztam Magyarország legnagyobb ingatlanközvetítéssel foglalkozó hálózatához, ahol bővebb tapasztalatot szereztem az ingatlanközvetítés szakmai fortélyairól. Munkámat az ügyfélközpontúság jellemzi, mindennél fontosabb számomra az általam képviselt szakmai minőség biztosítása a legkisebbtől a legnagyobb, legértékesebb ingatlanokig. Hiszek abban, hogy a kemény munka, szakértelem és az alázat nem végződhet mással, mint sikerrel.
Frequently Asked Questions about Csaba Hajdú
What company does Csaba Hajdú work for?
Csaba Hajdú works for Re/max Motion
What is Csaba Hajdú's role at the current company?
Csaba Hajdú's current role is Owner.
Not the Csaba Hajdú you were looking for?
-
Csaba Hajdu
Dunakeszi -
1waters.com
-
-
1m-prospect.hu
-
2gmail.com, sas.com
Free Chrome Extension
Find emails, phones & company data instantly
Aero Online
Your AI prospecting assistant
Select data to include:
0 records × $0.02 per record
Download 750 million emails and 100 million phone numbers
Access emails and phone numbers of over 750 million business users. Instantly download verified profiles using 20+ filters, including location, job title, company, function, and industry.
Start your free trial