Dóra Czink

Dóra Czink Email and Phone Number

Marketing manager at Eszterbauer Borászat @ Eszterbauer Borászat
Dóra Czink's Location
Paks, Tolna, Hungary, Hungary
About Dóra Czink

Már gyerekkoromban is mindig terveztem, szerveztem, ötleteltem, megvalósítottam.Azután az egyetemet követően a pályám egy irányba haladt, és a karrierem is a szokásos módon alakult. Egészen addig, amíg a harmincas éveim vége felé érezni kezdtem, hogy az évek múlásával, a munkahelyi robot és elvárások mellett már pont azokat a tulajdonságaimat és előnyeimet nem használhatom, amik az erősségeim lennének. A stabil kereset mellett egy barátommal megálmodtuk és ismertté tettük a Spájzot, ami a Dél-Dunántúl első közösségformáló helyitermék-piaca volt , és önszorgalomból elkezdtem bedolgozni ismerősök, barátok vállalkozásainak marketingtevékenységébe. Egyre több emberrel kerültem kapcsolatba és képeztem magamat, hogy mind a saját rendezvényem, mind pedig a helyi ismerős kisvállalkozások brandjének építésében hasznos segítség lehessek.A 2020-as év számomra is nagy váltást hozott, hisz hosszú, mókuskerékben eltöltött évek után az állami szférából kikerültem. Így amit nem mertem megtenni, az élet megoldotta helyettem. Az elmúlt évek során a marketing és kommunikáció számtalan területén kipróbálhattam magam, feleltem egy város marketingtevékenységéért, vezetője voltam arculatváltásnak, új arculat bevezetésének, a komplett social médiában való megjelenés kidolgozásának. Feladatom volt a kampányok tervezése, lebonyolítása, print és online anyagok készítése.Mindezen munkáimat a Magyar Marketing Szövetség 5 alkalommal ismerte el városmarketing gyémánt díjjal. 2021 januárjában megalapítottam a marketingszigetet. Együtt dolgozom IT, agrár, gasztronómiai, pályázatíró, munka-és tűzvédelem, foglalkozás-egészségügy, környezetvédelem, online oktatás, rendezvényszervező, coach, termelői szövetkezet és egyéb vállalkozásokkal, ezenkívül pedig projektszintű munkákban veszek részt.2022. áprilisától 2024 februárjáig főállásban először fejlesztési vezetőként, majd operatív vezetőként erősítettem az impressive.hu csapatát.2024-ben visszatértem a gyökereimhez és az Eszterbauer Borászat marketingvezetőjeként a kulturált borfogyasztást és a kiváló magyar borokat népszerűsítem.

Dóra Czink's Current Company Details
Eszterbauer Borászat

Eszterbauer Borászat

View
Marketing manager at Eszterbauer Borászat
Dóra Czink Work Experience Details
  • Eszterbauer Borászat
    Marketing Manager
    Eszterbauer Borászat Feb 2024 - Present
    Hungary
  • Marketingsziget
    Ceo
    Marketingsziget Jan 2021 - Present
    Budapest, Hungary
    A szakmában eltöltött 10 év tapasztalatait alapul véve született meg a marketingsziget. Cégünk komplett marketingszolgáltatást nyújt vállalkozások számára (jellemzően KKV), levéve ezzel a terhet a cégvezetők válláról. Állandó megbízóink között szerepel agrár startup, IT, gasztronómiai, pályázatíró, munka- és tűzvédelemmel, foglalkozás-egészségüggyel, környezetvédelemmel, online tanfolyamok szervezésével és rendezvényszervezéssel foglalkozó cég is.
  • Impressive.Hu Kft.
    Operational Director
    Impressive.Hu Kft. Jan 2023 - Jan 2024
    Hungary
  • Impressive.Hu Kft.
    Head Of Business Development
    Impressive.Hu Kft. Apr 2022 - Dec 2022
    Hungary
  • Impressive.Hu Kft.
    Marketing Communications Manager
    Impressive.Hu Kft. Dec 2020 - Mar 2022
  • Spájz Termelők És Kreatívok Vására
    Owner
    Spájz Termelők És Kreatívok Vására Mar 2016 - Jan 2023
    Rendezvényünk története 2016-ban kezdődött, amikor egy agrár és egy turisztikai szakember megálmodta a Spájzot. A piac célja a rövid élelmiszerlánc kialakítása, a termelők és vásárlók közötti személyes kapcsolat megerősítése és egy olyan közösségi tér létrehozása volt, ami komplett programot kínál a családok és a térségbe érkező turisták számára. A rendezvény rövid idő alatt ismertté vált és ma már az egész országból érkeznek Spájzolók az évente négy alkalommal megrendezésre kerülő helyitermék-piacra.
  • Pip Nonprofit Kft
    Head, Department Of Tourism
    Pip Nonprofit Kft Apr 2019 - Dec 2020
    Paks, Tolna, Hungary
  • Pip Nonprofit Kft
    Project Manager
    Pip Nonprofit Kft Oct 2018 - Mar 2019
    Paks, Tolna, Hungary
  • Municipality Of Paks
    Tourism, Marketing And Communication Team Leader
    Municipality Of Paks Feb 2018 - Sep 2018
    Paks, Tolna, Hungary
  • Municipality Of Paks
    Tourism, Marketing And Communication Manager
    Municipality Of Paks Feb 2015 - Jan 2018
    Paks, Tolna, Hungary
  • Municipality Of Paks
    Tourism Manager
    Municipality Of Paks Jan 2011 - Jan 2015
    Paks, Tolna, Hungary
  • Tensi Kft
    Office Manager
    Tensi Kft Sep 2005 - Dec 2010
    Paks, Tolna, Hungary
  • Office National Du Tourisme Tunisien
    Tourism , Marketing And Communication Manager
    Office National Du Tourisme Tunisien Apr 2004 - Aug 2005
    Budapest, Hungary

Dóra Czink Education Details

Frequently Asked Questions about Dóra Czink

What company does Dóra Czink work for?

Dóra Czink works for Eszterbauer Borászat

What is Dóra Czink's role at the current company?

Dóra Czink's current role is Marketing manager at Eszterbauer Borászat.

What schools did Dóra Czink attend?

Dóra Czink attended Corvinus University Of Budapest, University Of Pécs.

Free Chrome Extension

Find emails, phones & company data instantly

Find verified emails from LinkedIn profiles
Get direct phone numbers & mobile contacts
Access company data & employee information
Works directly on LinkedIn - no copy/paste needed
Get Chrome Extension - Free

Aero Online

Your AI prospecting assistant

Download 750 million emails and 100 million phone numbers

Access emails and phone numbers of over 750 million business users. Instantly download verified profiles using 20+ filters, including location, job title, company, function, and industry.