Apa meg én kalandozunk. Apa meg én élményeket gyűjtünk. Apa meg én együtt vagyunk. Egy-két napos, kihívásokkal és kalandokkal teli programokon gyűjtünk élményeket és kerülünk még közelebb egymáshoz.
Az Apaépítő - Apa+én programokat mi, lelkes apukák indítottuk el 2018-ban. Időközben már túl vagyunk több tucat hétvégi programon, megismertünk többszáz apukát és csodálatos gyermekeiket. Túrázunk, kísérletezünk, lézerharcolunk, sütünk, festünk, fára mászunk, kenuzunk, legyőzzük az ezerfejű sárkányt vagy éppen kommandós kiképzésen veszünk részt.
Hétvégék és egynapos programok, melyeket alaposan előkészítünk, kitalálunk, megszervezünk, hogy apának és gyermekének csak játszani, nevetni, együtt lenni, közös kalandokat gyűjteni kelljen. Egy-egy hétvégére 15-20 apuka és ugyanannyi gyermek jön velünk. A programokat képzett trénerek, pedagógusok vezetik.
Olyan kalandban lesz részetek gyermekeddel, aminek emléke hosszú évekig, vagy egy életen át megmarad. A közös küldetésetek, sikereitek elmélyítik, erősítik kapcsolatotokat és nagyon jót tesz gyermeked önbizalmának is. Megismertek új, érdekes apukákat és gyerekeket. Új barátokra tehettek szert. Olyan játékokat, kísérleteket tanulhattok, amiket aztán otthon közösen a családdal megismételhettek bármikor.
Beszélgethetsz olyan témákról is egy-két sör mellett, más apukákkal, amire máskor nem biztos, hogy módod van: gyermeknevelés, iskolaválasztás, közös programok, minden, ami mindannyiótokat foglalkoztat.
Anyának is hagytok egy kis nyugalmat, azzal, hogy eljöttök és nagyon örül annak is, hogy “minőségi időt” töltötök el együtt. És mindezekhez nem kell mást tennetek, mint egy hátizsákba berakni két gatyát, egy túracipőt, úszószemüveget és bicskát. Minden mást hozunk és előkészítünk mi.
Milyen programjaink vannak?
Titkosügynök, Varázslóiskola, Asztronauta képző, Lakatlan sziget, Ezerfejű sárkány, Elveszett remete, Kommandó, Lovagok és Hercegnők. A hétvégék mesék, hősök, titokzatos küldetések köré épülnek.
Sign up for a free account. No credit card required. Up to 10 free credits.
Search the #1 Contact Database
Get contact details of over 750M+ profiles across 60M companies – all with industry-leading accuracy. Sales Navigator and Recruiter users, try out our Email Finder Extension.
Use our AI-Powered Email Finder
Find business and personal emails and mobile phone numbers with exclusive coverage across niche job titles, industries, and more for unparalleled targeting. Also available via our Contact Data API.